Cégreszabott B2B értékesítési tréning
Megvizsgálom milyen technikák működnek az Ön cégénél, hogy az üzletkötők kihozzák a maximumot az értékesítésből!
100% garanciával
Több, mint 2700 képzett értékesítő
Több, mint 30 elégedett vállalat
13 elismerés és díj
Eddig 0 cég élt a garanciával
Nemzetközileg is igazolt, tudományos módszereimmel:
Többé nem akciókkal akarnak eladni az értékesítők
Nem csupán a profik hozzák a számokat
Jóval az értékesítési tréning után is megmarad a növekedés
2019 ótA a Dubai University-n is tanítják a meggyőzési módszereimet.
találgatások és elméletek helyett megmutatjuk a módszert, amivel jelentősen növelni fogja cégének a bevételét.
22 éve vagyok a pályán értékesítőként, majd vezetőként, és bizton állíthatom, hogy olyan tudást, amit tőled kaptunk, nem lehet ma Magyarországon mástól megszerezni! Tényeken alapuló, kísérletekkel, megfigyelésekkel alátámasztott, az emberi döntéshozatalra alapuló és nem utolsó sorban gyakorlatias tudást. Minden értékesítőnek KÖTELEZŐVÉ tenném!
Hogyan jutnak az ön értékesítői a leghatékonyabb módszerekhez?
- Először is, felmérjük az üzletkötőket. Csak olyan technikákat viszek a sales tréningre, amit vagy nem ismernek még a kollégák, vagy nem használnak tudatosan.
- Utána kidolgozzuk a cégreszabott képzést. A több száz értékesítési technika közül kiválasztjuk azt a 40-60 technikák, aminek a gyakorlatát közösen kidolgozzuk az értékesítési tréningen.
- Utókövetjük az üzletkötőket. Újra elmegyünk az értékesítőkkel, hogy megnézzük sikerült-e beépíteni a gyakorlatba a tanultakat.
- Felkészítjük a vezetőket az ellenőrzésre. Megmutatjuk a vezetőknek, hogy mit kell pontosan tenniük a kollégák megfelelő ellenőrzéséhez.
“Dr Újszászi Bogár László mestere a szakmájának, ami a meggyőzés és értékesítés. Amitől ugyanakkor élménnyé válnak tréningjei az kiváló előadói stílusa és Magyarországon talán egyedülálló tudományos háttérismerete, kutatásai. Ezeknek köszönhetően végig fenntartja az érdeklődést. Szívesen ajánlom a közös munkát vele. Esetemben ez ott kezdődött, hogy meggyőzött a tréningje hasznosságáról. Azzal győzött meg, ahogyan meggyőzött…”
“De mi van, ha mégsem működik?
Megértem, ha bizalmatlan, éppen ezért…
Ha nem működnek azok a meggyőzési technikák, amiket az értékesítőinek mutatok, AKKOR KI SEM ÁLLÍTOM A SZÁMLÁT. Ennyire biztos vagyok a módszereimben.
Gyakran ismételt kérdések
Miben más ez az értékesítési tréning, mint a konkurenciánál?
Az Amerikából átvett módszerek sokszor nem működnek az itteni kulturális kontextusban, amikor az anyacégek küldik az oktatási anyagokat vagy külföldi menedzserkönyvekből próbálják ki a példákat az értékesítők. A képzésen csak olyan meggyőzési technikát viszek egy vállalathoz, amit én magam vagy valamelyik általam elismert kutató itthoni kontextusban legalább 300-500 fős mintán tesztelt, és a kontrollcsoporthoz képest legalább 5-8%-os különbséget, növekedést tudott mutatni a technika az adott területen. Az értékesítők nem csak bemagolják, hanem meg is értik a meggyőzéstechnika alapjait. Többek között azért is, mert közösen írjuk meg az új tudásanyagot. Ezzel tudom azt elérni, hogy az értékesítési tréning után is megtartsák és használják a technikákat az értékesítők. Akkor használják, ha be vonjuk őket a folyamatba.
Ki tartja a tréninget?
A tréninget minden esetben Dr. Újszászi Bogár László meggyőzés- és befolyásolástechnikai szakértő tartja.
Ki csinálja a felmérést és utókövetést?
A Meggyőzéstechnikai Kutatócsoport kutatási segédmunkatársai végzik, melyek az objektív értékelési szempontjai Dr. Újszászi Bogár László meggyőzés- és befolyásolástechnikai szakértő dolgozta ki.
Vezetők csatlakozhatnak?
Sőt. A vezetőknek kötelező a részvétel. Egyrészt azért, hogy lássák mit kapnak a kollégák, másrészt pedig az a cél, hogy az értékesítési tréning után a vezetők is tudják segíteni a módszerünkkel a kollégákat.
Csak értékesítőknek érdemes jönni?
Kifejezetten ajánljuk, hogy minden olyan kolléga vegyen részt, akinek fontos lehet a munkája során a meggyőzés és befolyásolástechnikai ismerete. A képzésen nem számítunk fel felárat, ha csatlakoznak más részlegről is kollégák.
Probaidős jöhet?
Az a szakmai tapasztalatunk, hogy érdemes megvárni a próbaidő végét, hogy nehogy könnyen átvigye a kolléga a tudást a konkurenciához.
Hogy néz ki az értékesítési tréning struktúrája?
2. lépés: esettanulmányokon keresztül megvizsgáljuk, hogy számos másik vállalatnál, hogyan építettük be a gyakorlatba
3. lépés: a résztvevők beépítik a saját vállalatuk gyakorlatába a technikát
4. lépés: közösen megbeszéljük
Ezen módszer alapján veszünk át naponta 30-40 technikát.
Mennyi ideig tart az értékesítési képzés?
Ez erősen függ a válaszott képzési együttműködés mértékétől. Például, ha minden üzletkötőt szeretne bevonni a teljes folyamatba (és ez a létszám 5 fő), akkor: 5 nap felmérés, 2 nap sales képzés, 5 nap utókövetés, azaz összesen 12 nap.
Hol lesz a képzés?
Minden esetben egyedileg állapodunk meg, hogy szállodában, a megrendelőnél vagy nálunk legyen az értékesítési képzés. (Bécsi Corner Irodaház).
Mennyibe kerül a képzés?
Mivel 100% – garanciát vállalunk, és Magyarország egyik legismertebb meggyőzéstechnikai kutatója tartja személyesen a képzéseket, így a piac egyik legmagasabb képzési árával fog találkozni. Mivel egyedi megoldásokkal foglalkozunk, így az árazás is az Ön projektjére lesz szabva, hogy biztosan jóval több pénzt tudjunk Önnek hozni, mint amennyibe a tréning kerül.
Mi van, ha nem vagyok elégedett? Mit jelent, hogy van garancia?
Ha nem elégedett, akkor ki sem állítjuk a számlát. Előbb szolgáltatunk, és ha valóban azt kapta, amire számított, csak akkor állítjuk ki a számlát. Így, nem éves pereskedések árán tudja csak érvényesíteni a garancia igényét.
Használni fogják a tanultakat?
- Értik, hogy miért működik
- Maguk alkotják meg a saját értékesítési technikáikat (nem lesz rájuk erőltetve egy idegen technika)
- Látják, hogy velük könnyebben kötnek üzletet
Lesz mérhető eredménye a sales tréningnek?
Eddig még nem volt rá példa, hogy nem volt növekedés. Ha az Ön vállalkozásánál ennek van reális esélye, akkor azt a felmérés után jelezni tudom. Ha túl optimista voltam, akkor pedig élhet a garanciával, és ki sem állítom a számlát.
Dr. Újszászi Bogár László a meggyőzéstechnika magyar mestereként nem csak az egyetemen oktat, rendszeresen találkozhat vele a Forbes hasábjain, a Magyar Rádióban vagy az M1-en.
De az is lehet, hogy az olyan nagyvállalatok ajtaján látja belépni, mint a CIB Bank, Otthon Centrum, Konica Minolta, a Lindab, a Dow Dupont vagy a Caterpillar – ahol szakértőként több 100.000.000 forinttal növeli partnereinek bevételét.
Cégek, akik már sikeresen alkalmazzák a módszereinket:

Foglaljon most időpontot egy díjmentes konzultációra, hogy felmérjük, milyen üzleti döntésekkel lehet növelni jelentősen a bevételét!
Kattintson ide! ⤵
hello@meggyozes.hu
Várjuk a levelét!